Farkasember gúlyáslevese

 2010.05.07. 00:54

Ejnye. Már régebb óta nem igazán történik semmi különös velem, ezért nem is írtam semmit, de azt hiszem nem halogathatom tovább:)

Az utóbbi hetek eseményei annyira megsűrűsödtek, hogy nem is tudom külön külön szétválasztani őket, továbbá nem hiszem, hogy van köztük említésre méltó, úgyhogy megkapjátok a legjavát:

Mondjuk összefoglalva az utolsó hetet (mert többre úgysem emlékszem), a múlt pénteken túlestünk a félév Három Nagy Buktatójának egyikén, az eljárástan számítási zh-n, ami hármas lett, úgyhogy ez pipa. Drága Annamarinak kedden ismét megköszöntem a segítséget, hiszen tőle kaptam megfelelő tankönyveket a felkészüléshez. Sokáig éljen minden intelligens széplány, mert ez egy különleges, ritka és felettébb vonzó kombináció, mondhatni a darwini survival of the fittest pazarló túlteljesítése, valóságos szupernormális inger.

Szombaton volt egy nagyobbacska fellépés Pátyon, ahol személy szerint eltárogatóztam a Kurucz csízmák nyomán című szóló darabot, kitörő sikerrel, és már nagyon unom hogy nem készül erről sose felvétel, meghogy senki sem szokott mwghallgatni, de persze ez irreleváns az emberiség közel 100%-ára nézve, szóval ezen nem érdemes nyüszögni. Jó kis kirakodóvásár volt, össznépileg gúlyáslevest kaptunk, ami egész jó volt, csak olyan látványosan menza kivitel. Ezt fogom a végén leírni.

Hétfőn bevittem a csilivillire megformázott és lefűzött japánkodásomat a tanáromhoz, aki a várakozásokkal ellentétben (L-N-T-tben höh) nagy örömmel fogadta, így a komplex nekem kb le van tudva. Ez jó, mert most kicsivel jobban rájaérek emóskodni:)

Este egy rettenetes lefesthetetlen szennyvízóra után Levi szülinapi pizzázása (ez lassan úgy kezd hagyománnyá kiteljesedni btw) alkalmával elbasztunk egy csomó pénzt közepes pizzákra, viszont nagyon jól éreztük magunkat youtubeos zenei ismretterjesztés típusú tevékenységek folytatásban, ahol is a beszólásbajnokjságot (meglepő módon höh) A bulzaga Stones-jára irányuló "jóból is megárt a sok" kezdetű kooperatív böffenet vetett véget, fölényes pontelőnnyel. Nem nagyon szeretek végezni ezekkel a bandázásokkal, mert tényleg nagyon jó kis csapat szerintem az Ötök, habár a legnagyobb dumapartik általában nem teljes létszám mellett mennek végbe. Ez még Muse nap volt, de aztán otthon már felpakoltam csodálatossan az mp3-mamra a végtelen mennyiségű és ugyanolyan egyszerű Hammerfallt, ami be is jön meg nem is igényel különösebb agymunkát, szóval kiváló busztúlélő zene. Hát igen, ez most eléggé előtört belőlem, mert ugye nekem minden nap ugyanazon az útvonalon van dolgom és most kicsit már elegem van a busz cuklórésze előtt a menetiránnyal szemben lévő szóló ülés nyújtotta kilátásból (mindíg itt ülök) meg a buszmegállóból ahol leszállok meg mindenből, ezért kedd óta a jobb oldalon ülök egy kétszemélyes helyen, ami igazából még praktikusabb is, mert úgy sem mer senki mellém ülni és így akkorára terpeszkedhetek amennyit csak ez a dimenzió megenged. Apró örömök az életben:)

Kedden főpróba volt a most pénteki Budaörsi banzájra, elég ratyi módon sikerült, és ez jó koncertet jelent! Majd holnap (ja már ma) elválik. Ja még kedden is volt zh, számvitel, meg is húztak. Nem is ér több szót.

Szerdán is zh. ez a Jankaféle biszombaszom. Szerintem jó lett, bár sosem lehet tudni. Szerda este még elmentem sörözni egy Judit nevű csajszival, akivelkéne együtt zenélni, mert lelkes és jó ötletei vannak, mindössze idő meg banda kérdése. Nem Soldier, ez se hal. Így lenne ötösöm a lottón. Megbeszéltük, hogy XY söröző, galéria, szőke lány kis társaságban. Naná, hogy két társaság volt fennt társasággal, én meg elkezdtem bemutatkozni a nem rám váró kupacnak, mondanom sem kell egyáltalán nem volt vér ciki (-.-). Drága volt a sör, lassú a csapos és füstös a hely továbbá nálam kevésbé drabális gnómokra volt méretezve, de semmi gond, kedves mosoly, az élet szép, tralala...

Ma (tegnap) ismét közönséget képeztem a leendő auditor szakemberek szárnypróbálgatásainál. A mai felhozatal különösen gyenge volt. Az egyetlen értékelhető élmény a drága Réka volt, leginkább vizuálisan, de ettől még nem éreztem kifizetődőnek az előadást. Ezek után relatív kevés átszervezkedés és várakozás után sikerrel aggregálódott egy újfajta felállású traccsparti, nevezetesen Soldierrel mgvártuk a Levit, Athost és az Árpit, hogy összeszedjük a Bahai-okat, akik név szerint Bogi és Dóri(?) voltak, kedves aranyos mindkettő, de asszem nem tettem valami húde pozitív benyomást rájuk, de azért egész jól bírták a strapát. Jameg ottvolt szintén Bahai színekben a Miklós II. akinek van saját neve is meg biciklije is meg szereti a főbahái honlapot rklámozni meg kevébé szreti az oltogatópárbajokat, meg sietget. Szerintem relatíve jó hagulatban telt az este, kb 3 órán keresztül, mondjuk elég nhéz volt tartani magamat az ötszörös túlerő ellen, és ez a jövőben csak rosszabb lesz, mer ezek mind kurváulgy húron pendülnek, de juszt is megyek ha hívnak, és juszt sem értek egyet. Heh. Ma is alkottam egy papírhajósorozatot, ami a fele A4essel kezdődik és mindíg a maradék papír feléből kell a következőt hajtani. Ez elég jó koncentráió övelő és feszültségoldó játék, mert amikor az egynegyed négyzetcentis fecnikéből kellene a 14 lépésből álló kishajót meghajtogatni az vicces. Kapóra jött, hogy megint hosszú a körmöm. Ez párhetente annyira megnő, hogy eléggé, és ilyenkor élethűbben gondolkodhatok a farkasemberré változtató gén megszerzésén (retrovírus lesz a kulcs, csak kell egy skót hozzá), csak elég buzis... le is vágom ma.

Na de akkor: Babgulyás

Kell marhahús (nyak vagy lábszár vagy ami van) hagyma, paprika paradicsom répa fehérrépa krumpli bab (konzerv egyszerűbb) meg a csipetkéhez liszt tojás.

A hagymát felkockázzuk, olajon megpirítjuk, a kockára vágott húst rátesszük, megpirítjuk, só bors pirospaprika, ha félig megpuhult, felöntjük vízzel. A megpucolt feldarabolt zöldségeket beletesszük, egész bors, babérlevél. Hagyjuk főni.

Összegyúrunk egy tojást egy két marék liszttel, kicsi vízzel, sóval, hogy kemény gyurma legyen belőle. ebből kicsiket lecsipkedve belehajigáljuk az egészet a levesbe. Ha a hús és a zöldség is megfőtt, kész.

Bon apetit!

Címkék: gulyásleves

A bejegyzés trackback címe:

https://uristen.blog.hu/api/trackback/id/tr91980507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása