Japán történelme

 2010.04.11. 13:35

Hát, igen Soldier, kérdésedre válaszolva, de kicsit sok (10 oldal kellene, hogy legyen ez a fejezet, most tartok 30-nál...)

De akit érdekel, itt van az egész, amit eddig csináltam:

 

Korai fejlődés
 
Mitológiai eredet

A Shinto irodalom sok mitológiát vezet fel Japán feltételezett történelmi gyökereinek leírása során. A Kojiki (Ősi ügyletek jegyzéke 712 óta) és a Nihongi vagy Nihon shoki (Japán krónika, 720) szerint a japán szigeteket istenek hozták létre, akik közül kettő - A férfi Izanagi és a női Izanami - alászállt az égből, hogy a feladatot elvégezze. Ők hozták létre a többi kami-t (istenek vagy természetfeletti erők) is, olyanokat, mint a tengert, folyókat, szelet, fákat és hegyeket befolyásoló egyedeket.
Ezek közül két istenség, a Nap Istennő, Amaterasu Omikami, és bátyja, a Vihar Istene, Susano-o, háborúztak egymás ellen, amelyből Amaterasu emelkedett ki győztesként.

Ezt követően Amaterasu elküldte unokáját, Ninigi-t, hogy uralkodjon a szent szigetek felett. Ninigi hozta magával azokat a tárgyakat, amik a három császári koronaékszer - a hajlított ékszer (magatama), a tükör, és az "összegyűlő felhők kardja" – lettek, és Kyushu szigetén uralkodott. Ninigi dédunokája, Jimmu, az első emberként ismert japán császár tűzte ki célul, hogy meghódítsa Yamato-t. A hagyomány szerint Honshu-n, a fő szigeten fölállította a Napistennőtől egyenes ágon származó császári leszármaztatási vérvonalat és megalapította a Felkelő Nap Országát Kr. e. 660-ban.
 
Ősi kultúrák
 
A régészeti leletek alapján azt feltételezhetjük, hogy a hominida tevékenység Japánban 200.000 Kr. E. jelent meg, amikor a sziget még kapcsolatban állt az ázsiai kontinenssel. Bár néhány tudós kétli a benépesedést ebben a korai időpontban, mégis abban a legtöbben egyetértenek, hogy a mintegy Kr. E. 40.000-ben bekövetkező jegesedés újra összekapcsolta a szigeteket a szárazfölddel. A régészeti bizonyítékok alapján egyetértenek abban, hogy Kr. E. 35.000 és 30.000 között a Homo sapiens már bevándorolt a szigetekre Kelet-és Délkelet-Ázsiából, és már jól bevált módszerrel a vadásztak és gyűjtögettek, kőszerszámokat készítettek. Kőeszközök, lakóhelyek, és emberi fosszíliák kerültek elő ezen időszakból az egész Japán szigetvilágból.

Még stabilabb életvitelt vezetett be Kr. E. 10.000 körül egy neolit, illetve bizonyos tudósok szerint mezolit kultúra. A modern Japán különcei, az ainu őslakosok legvalószínűbb távoli őseiként a heterogén Jomon kultúra (kb. ie 10,000-300) hagyta a legegyértelműbb régészeti leleteket. Ie. 3000-re a Jomon nép agyagból figurákat és lenyűgöző mintákkal díszített tárolókat készítettek, amelyeket a nedves agyagba nyomott fonott vagy fonatlan kötél vagy ágak segítségével állítottak elő egyre kifinomultabban. (Jomon azt jelenti: "fonott kötél mintái”) Ezek az emberek is használták a pattintott kőeszközöket, csapdákat és íjakat. Vadászok, gyűjtögetők, és ügyes a part menti és mélytengeri halászok voltak. A mezőgazdaság egy kezdetleges formáját gyakorolták és barlangokban, majd csoportosan akár időlegesen sekély földbeásott lakásokban vagy föld feletti házakban éltek, így számos konyhai eszközt hagytak a modern antropológiai vizsgálatoknak.

A régészeti tanulmányok szerint a késői Jomon korszakban drámai változásra került sor. A kezdetleges földművelés átalakult kifinomult teraszos rizs-gazdálkodássá és kialakult a kormányzati ellenőrzés. A Japán kultúra sok más eleme is megjelenek ebben az időszakban. Ezek északi ázsiai kontinensről és a déli csendes-óceáni területekről érkező vegyes migrációt tükröznek. Ezek között az elemek között van a sintó mitológia, házassági szokások, építészeti stílusok és a technológiai fejlesztések, mint például a lakkozás, a textilipar, fémipar, és az üveggyártás.

A következő kulturális időszak, a Yayoi (Tokió egyik részéről nevezték el, ahol a régészeti vizsgálatok feltárták nyomait) Kr. e. 300 és 250 között virágzott a déli Kyushu-tól  Észak-Honshu-ig. A korai ilyen emberek, akikről úgy gondolják, hogy Észak-Koreából vándoroltak Kyushu-ra és keveredtek a Jomonokkal, szintén használtak pattintott kőeszközöket. Bár a Yayoi fazekasság fejlettebb technológiájú volt- korongozás útján készültek – a díszítésük sokkal egyszerűbb volt a Jomon eredetűekénél. A Yayoi-k bronzból nem működésre szánt ünnepi harangokat, tükröket és a fegyvereket készítettek, és később, az első századtól, vas mezőgazdasági eszközöket és fegyvereket is előállítottak. Ahogy a népesség nőtt és a társadalom egyre összetettebbé vált, szőtt ruhát kezdtek viselni és állandó mezőgazdasági falvakba költöztek, házaikat fából és kőből építették, a földtulajdon és a gabona tárolása révén vagyont halmoztak fel és kialakultak a különböző társadalmi osztályok. Az öntözött, nedves rizstermesztő kultúrájuk hasonló volt a Közép-és Dél-Kínaihoz, tehát nagyon sok emberi munkát igényelt, melynek fejlődésének és növekedésének eredményeként kialakult a rendkívül állandó agrártársadalom. Kínával ellentétben, ahol tömeges közmunkát és a víz-ellátást el kellett rendezni, ami az erősen központosított kormányzatot eredményezte, Japán bővelkedik vízzel. Japánban akkor a helyi politikai és társadalmi fejlesztések relatíve fontosabbak voltak, mint központi hatóság tevékenysége a rétegzett társadalomban.

Japánról a legkorábbi írásos feljegyzések kínai forrásokból származnak. A Wa-t (a japán kiejtése annak, ahogy a kínaiak nevezték Japánt) 57-ben említik először. A korai kínai történészek Wa-t több száz szétszórt szárazföldi törzsi közösségnek, nem pedig a Nihongiban leírt 700 éves hagyományokkal rendelkező egységes földnek. Ez ugyanis Kr. E. 660-ra teszi Japán alapítását. A harmadik századi kínai források arról számolnak be, hogy a Wa-i emberek nyers zöldségeken, rizsen és bambusz vagy fa tálcán felszolgált halon élnek, diák-mester kapcsolatokat építenek ki, adót szednek, volt tartományi magtáruk és a piacuk, tapsoltak ima közben (ezt még ma is csinálják a sintó szentélyekben), erőszakos küzdelmeik voltak egymás között, sírhantokat emeltek és gyászoltak. Himiko, egy Yamatai néven ismert korai politikai szövetség női uralkodója a harmadik században lépett elő. Míg Himiko spirituális vezetőként uralkodott, öccse végezte az államügyeket, beleértve a diplomáciai kapcsolatokat a kínai Wei-dinasztia (Kr.u. 220-65) udvarával.
 
A Kofun és Asuka kor
US Library of Congress

A Kofun időszak (kb. Kr.u. 250-600) a régi sírokról (kofun) kapta a nevét, mivel a kultúra temetkezési szertartások terén igen gazdag volt és a sírjaik igen jellegzetesek voltak. A sírok nagy kő sírkamrákból álltak, amelyek közül sok kulcslyuk alakú volt, továbbá közülük néhányat vizesárok vett körül. A Kofun időszak alatt a jellegzetes sírkamrák, amit eredetileg az uralkodó elit rétege alkalmazott, a köznép körében is elterjedtek.

A Kofun időszak alatt egy militarista uralkodók által vezetett hűbéri, főúri társadalom alakult ki
. A lovas harcosok páncélt viseltek, kardokat és egyéb fegyvereket viseltek és fejlett katonai módszereket alkalmaztak, az Északkelet-Ázsiaiakhoz hasonlóan. Ezek a fejlesztések meglátszottak a temetkezéshez használt figurákon (az ún haniwa, a szó szoros értelmében, agyag gyűrűk) is, amelyek több ezer Japánban elszórtan elhelyezkedő Kofun-ban megtalálhatóak. A haniwa-k legfontosabbikjait dél-Honshu-n - különösen Kinai régióban, Nara környékén- és Észak-Kyushu-n találták. A haniwa temetkezési adományokat számos formában készítették, úgy mint a ló, csirke, madár, legyező, hal, házak, fegyverek, pajzsok, napernyők, párnák, valamint női és férfi alakok. Egy másik temetkezési tárgy, a magatama a császári ház egyik jelképe lett.

A Kofun időszak kritikus szakasz volt a Japán összetartó és elismert mivolta felé vezető úton. Ez a társadalom a Kinai régióban és a beltenger (Seto Naikai) keleti végénél volt a legfejlettebb. Hadserege Korea déli csücskére is befolyást gyakorolt. Ezidők Japán uralkodik még petíciót is intéztek a kínai udvarhoz a királyi cím megerősítéséért, minek eredményeképpen a kínaiak elismerték japán katonai ellenőrzését Koreai-félsziget egyes részei felett.

A Yamato alkotmány, amely az ötödik század végén jelent meg, különlegességét a hatalmas klánok, a kiterjedt nagycsaládok, beleértve az eltartottakat, jelentették.
Minden klán élén a pátriárka állt, aki a klán hosszú távú jóléte érdekében elvégezte a család kamijának szent szertartásait. Klánok voltak az arisztokrácia tagjai és a királyi vonal, amely a Yamato udvart irányította, volt a rendszer csúcsa.

Több hatás történt Japán és az ázsiai kontinens között a késői Kofun időszakban. A buddhizmust Koreából vezették be, valószínűleg 538-ban, bevezetve Japánt egy új vallási testület tanításaiba. A Soga, egy japán udvari család, amely Kimmei császár elfogadásával emelkedett fel 531 körül, a buddhizmus bevezetését és a kínai konfucianizmus mintájára alkalmazott kormányzati és kulturális modelleket kívánt bevezetni. De a Yamato udvar néhány tagja - mint a Nakatomi család, amely felelős volt az udvar Shinto szertartásainak végzéséért, és a Mononobe, egy katonai klán – a változásokkal szembeállították előjogaikat és ellenálltak a buddhizmus idegen vallási befolyásának.
A Soga bevezette a kínai modell alapján működő fiskális politikát, létrehozta az első nemzeti kincstárat, a Koreai-félszigetre inkább mint kereskedelmi útvonalra, sempedig a területi terjeszkedés egy eszközére tekintett. A Soga a Nakatomi és Mononobe klánok között több mint egy évszázadig fennmaradt az ellenségeskedés, melynek során a Soga átmenetileg győzedelmeskedett.

A Kofun időszak végének 600-at tekintik, mivel ekkorra a használatában bonyolult kofun alkalmazása a Yamato és más elitek szokásából kiesett az uralkodó új buddhista hit terjedése miatt, amely nagyobb hangsúlyt fektetett az emberi élet mulandóságára. A külső régiók köznépe és elitje azonban továbbra is használta a kofun-t egészen a hetedik század végéig, és egyszerűbb, de továbbra is megkülönböztető sírokat a következő időszakokban is használtak.

A Yamato állam tovább fejlődött az Asuka időszak alatt, amely nevét a Asuka régióról kapta, amely modern Nara-tól délre található, és ezen a helyen ebben az időszakban számos ideiglenes császári főváros alapult. Az Asuka időszak jelentős művészeti, társadalmi és politikai átalakulásokról ismeretes, amelyek eredete mind a Kofun időszak végére tevődik.

A Yamato ház, Asuka-i központjából hatalmat gyakorolt Kyushu és Honshu klánjain, címeket ajándékozott a klánok vezéreinek, amelyek közül néhány örökletes volt. A Yamato név egész Japán szinonimájává vált, mivel a Yamato, az uralkodók elnyomták a klánokat és elhódították a termőföldeket. Kínai modell (beleértve az írott kínai nyelv átvételét) alapján kifejlesztették a központi közigazgatást, a császári udvart a klán kisebb elöljárói vezették, de nem volt állandó főváros. A hetedik század közepére a mezőgazdasági földek jelentős része állami tulajdonban volt, a központi szabályozás részét képezték.
Az alapvető közigazgatási egység a megye volt és a társadalom foglalkozás szerint tagozódott. A legtöbben gazdálkodók voltak, mások halászok, takácsok, fazekasok, kézművesek, kovácsok, és a spirituális emberek.

 a Soga klán beházasodott a császári családba és 587-ben Soga Umako, a klán vezetője elég erős volt, hogy unokaöccsét beprotezsálja császárnak, majd később megölesse és helyébe Suiko császárnőt (593-628) ültesse. Suiko, az első a nyolc valaha uralkodott császárnő közül, csupán egy báb volt Umako és Sótoku Taishi régensherceg (574-622) kezében. Sótoku a reformkorszak elismert szelleme, hívő buddhista volt, illetve igen olvasott a kínai irodalomban. A konfuciánus elvek, beleértve a Mennyei Megbízatást, ami azt sugallta, hogy az egyén döntéseit egy felsőbb erő mozgatja, nagy hatással voltak rá. Sótoku irányítása alatt a rangok és az etikett terén a konfuciánus modellek adoptációját fogadták el, s Tizenhét Cikk Alkotmánya (Kenpo jushichiju) olyan szabályokat hozott meg amely harmóniát hoz a konfuciánus keretekben kaotikus társadalomba. Ezen túlmenően Sótoku átvette a kínai naptárat, kifejlesztett egy főútrendszert, számos buddhista templomot építtetett, összegyűjtette a udvari krónikákat, diákokat küldött Kínába, hogy tanulmányozzák a buddhizmust és a konfucianizmust, és hivatalos diplomáciai kapcsolatot hozott létre Kínával.

Számos hivatalos kiküldetésen követek, papok és diákok utaztak Kínába a hetedik században. Néhányan húsz vagy még annál is több évig maradtak. A visszatértek közül sok reformer került ki. A kínaiak nehezményezték Sótoku egyenlőség iránti érdeklődősét és annak módját. Sótoku hivatalos levelet küldött a kínai császárnak, "Az ég fiától a Felkelő nap országából, az Ég Fiának a Lenyugvó nap országába." Sótoku merész lépése precedenst állított: Japán soha többet nem fogadott el alárendelt állapotot Kínával való kapcsolatában.
Bár a kiküldetések folyamatos kínai befolyása még mindig alakította Japánt, Korea hatása Japánban csökkent annak ellenére, hogy szoros kapcsolatban álltak a korai Kofun időszakban.

Húsz évvel Sótoku (622) Soga Umako (626) és Suiko császárnő(628) halál után a udvari cselszövések az öröklés fölött és a kínai invázió veszélye a császári palotában a Soga elnyomás elleni puccshoz vezettek (645). A felkelést Naka herceg és Nakatomi Kamatari vezette, aki a Soga családtól magához vette az udvar vezetését és bevezette a Taika Reformot.

Bár ez nem jogi rendszer, a Taika Reform (Taika nagy változásokat jelent) egy sor új reform megbízását tartalmazta, amelyek alkották a ritsuryo-t, a szociális, pénzügyi, és adminisztratív mechanizmusok törvényeit, amik a hetediktől a tizedik századig érvényben is voltak. Ritsu volt a kódex a büntető jogszabályokkal, míg a ry volt az adminisztratív rendszer. Együttessen a két fogalom a Taika Reformból kidolgozott törvénykódexet alkotják, amely szigorú vagyoni szabályokból áll.

A Taika reform a kínai gyakorlat hatására a földek újraosztásával kezdődött, és a jelenlegi a nagy klánok által dominált földbirtokosi és vidéken a foglalkoztatottsági rendszer bevégzését célozta. Amit egykor "privát területek és magán emberek" voltak, átalakult " állami földek és állami emberek"-ké. Az udvar most arra törekedett, hogy egész Japánt egységesen irányítsa és az emberek a trón közvetlen eszközei legyenek. A föld már nem volt örökletes, hanem a tulajdonos halála esetén visszaszállt az államra. Megadóztatták a termést és a selymet, pamutot, ruhát, cérnát és egyéb termékeket. Létrehozták a robot (munka) adót a katonai szolgálatra és a közművek kiépítésére. Az örökletes klán vezéri címeket eltörölték és három miniszteri posztot hoztak létre a trón tanácsosaiként (a bal minisztere, a jobb minisztere, és a közép minisztere, vagy a kancellár). Az országot tartományokra osztották élükön az udvar által kinevezett kormányzóval, és a tartományokat további kerületekre és falvakra osztották.

Naka központi miniszter lett, Kamatari pedig egy új családi nevet - Fujiwara – kapott elismeréseként a császári családnak tett nagy szolgálataiért. Fujiwara Kamatari volt az első az udvar arisztokraták hosszú sorában. Egy másik hosszú távú változás a Nihon, vagy néha Dai Nippon (Nagy Japán) név használata a diplomáciai iratokban és krónikákban. Nagybátyja és anyja uralkodása után Naka átvette a trónt, mint Tenji császár (662), felvéve az új Tenno (mennyei uralkodó) címet. Ennek az új címnek a célja a Yamato klán imázsának javítása volt, és császári család isteni eredetének kihangsúlyozása abban a reményben, hogy ez az olyan politikai afférok fölé emelik, mint például a kicsapott a Soga klán ügye. A császári családon belül azonban a hatalmi harc tovább folytatódott. A császár öccse és fia vetekedett a trónért.
A testvér, aki később Temmu császárként uralkodott, konszolidálta Tenji reformjait és a császári udvar állami hatalmát.

A ritsuryo rendszer több lépésben valósították meg. A „mi” kódex (nevét Tenji császár udvarának tartományáról kapta) kb 668-ban fejeződött be. További kodifikáció kihirdetésére került sor Jito császárnő részéről 689-ben. Az Asuka-Kiyomihara kódex nevét a néhai Temmu császár udvarának helyéről kapta. A ritsuryo rendszer tovább konszolidálódott és kodifikálódott 701-ben a Taiho Ritsuryo (Nagy kincs kódex vagy Taiho kódex) keretei között, amely néhány apró módosítástól és háttérbe szoruló ceremoniális funkcióitól eltekintve hatályban maradt 1868-ig. A Taiho kódex konfuciánus-modellre építő büntetőjogi rendelkezéseket (kemény büntetések mérséklése) és a kínai stílusú központi igazgatást vezette be a Jogok Háza révén, ami a Shinto és udvari szertartásoknak volt alárendelve, és az Állam Háza, a maga nyolc miniszterével (a központi ügyek vezetése, szertartások, a polgári ügyek, a császári háztartás, az igazságszolgáltatás, a katonai ügyek, az emberek ügyeit, és a kincstár ügyeit intézők). A klasszikus konfuciánus elven működő kínai stílusú közszolgálati vizsgarendszert is elfogadták. A rendszert kissé megkerüli a hagyomány, hiszen a nemesi születés továbbra is a fő követelmény magasabb pozíció minősítésénél. A Taiho kódex nem foglalkozik az uralkodó kiválasztásával. Több császárnő is uralkodott az ötödiktől a nyolcadik századig, de 770-ben a férfiakra korlátozták az utódlást, amely általában apáról fiúra, bár néha az uralkodó testvérére, vagy nagybátyjára történt.

Nara és Heian korszak
Gazdasági, szociális és Közigazgatási fejlemények

Mielőtt a Taiho kódex létrejött, a főváros szokás szerint az uralkodó halála esetén elköltözött, mert az ősi hiedelem szerint a halál helye szennyezetté válik. A reformok és a kormányzat bürokratizálódása az állandó birodalmi főváros megalakulásához vezetett. Ennek helye Heijokyo, vagy 710-től Nara. Nara fővárosa, amelyről az új korszak nevét kapta (710-904), nagy kínai Tang-dinasztia (618-907) fővárosa Chang'an stílusában épült és ez volt az első igazán városi központja Japánnak. A lakosság hamar elérte a 200.000-et, ami közel négy százaléka volt az ország teljes lakosságának, és 10.000 ember dolgozott az állami munkahelyeken.

A gazdasági és adminisztratív tevékenységek megnőttek a Nara időszakban. Nara-t utak kapcsolták össze a tartományi fővárosokkal és az adókat hatékonyabban és rutinosabban gyűjtötték be. Érmét vertek, ha nem is széles körben használták. Nara területein kívül azonban alig volt kereskedelmi tevékenység, és a tartományok a régi Sótoku földreform rendszere összedőlni látszott. A nyolcadik század közepén, a shoen (földbirtokok), az egyik legfontosabb gazdasági intézmény a középkori Japánban, emelkedett fel, a földkezelés könnyebben kezelhető formájának kutatása révén. A helyi közigazgatás egyre inkább önfenntartóvá vált, míg a régi földosztási rendszer összeomlott és a növekvő adók a föld elvesztéséhez, vagy elhagyásához vezetett. Sokan lettek a "hullám nép" vagy ronin. Ezek közül néhány korábban "állami ember" nagy földbirtokosokhoz szegődött magán munkára, és "az állami földek" egyre inkább visszatértek a shoen-be.

A Nara időszakban is folytatódtak a császári udvar frakcióharcai. A császári család tagjai, vezető udvari családok, mint például a Fujiwara, és a buddhista papok mindnyájan a befolyásért harcoltak. A késői Nara időszakban az állam pénzügyi terhei megnőttek, és az udvar elkezdte elbocsátani a nem létszükségletű tisztviselőket. 792-ben az általános hadkötelezettséget elvetették, és a tartományok vezetői a helyi rendőrségi munkák elvégzésére engedélyt kaptak, hogy létrehozzanak magán milíciákat. A Nara időszak reformjai ellenére a decentralizált hatósági rendszer lett az új szabályzat. Végül a császári irányítás visszaszerzése érdekében a fővárost áthelyezték 784-ben Nagaoka-ba majd 794-ben Heiankyo-ba (A Béke és Nyugalom Fővárosa) vagy Heian-ba - huszonhathat kilométerre északra Nara-tól. A tizenegyedik századra a várost sokan népszerű nevén Kiotó-nak (Főváros) hívták, azon a néven, ahogyan ma is hívják.
 
A buddhizmus bevezetése

Néhány a japán irodalmi emlékek közül a Nara időszak alatt íródott, beleértve a Kojiki-t és Nihongi-t, az első nemzeti történeteket, melyeket 712-ben és 720-ban állítottak össze, illetve, a Man'yoshu (Tízezer Falevél Gyűjteménye), egy verses antológia és a Kaifuso
(Fond költészeti gyűjteménye), egy japán császárok és hercegek által kínaiul írt antológia. Egy másik jelentős kulturális eseménye a korszaknak a buddhizmus állandóra való megtelepítése Japánban. A buddhizmust a hatodik században vezették be, de az elfogadtatása kétes volt mindaddig, amíg a Nara időszakban Shomu császár fel nem karolta a vallást. Shomu és Fujiwara hitvese buzgó buddhisták voltak és aktívan támogatták a buddhizmus terjedését, létrehozva az "állam őré"-t, megerősítette a japán intézményeket további kínai akkulturációt. Shomu uralkodása alatt felépült a Todaiji (Nagy-keleti templom) és ebbe került a Buddha Dainichi (Nagy Nap Buddha), a tizenhat méter magas, aranyozott bronz szobor. Ezt a Buddhát a Nap istennővel azonosították, és ettől a ponttól a buddhizmus és sintó között fokozatos szinkretizmus következett be. Shomu a buddhizmus "Három Kincsének szolgájá"-nak nevezte magát: Buddha, a buddhizmus törvényei vagy tanításai, és a buddhista közösség.

Habár ezek az erőfeszítések kevesek voltak a buddhizmus államvallássá válásához, a Nara-i buddhizmus megerősítette a császári család helyzetét. Az udvar buddhista befolyása csak nőtt Shomu lányának két uralkodása alatt. Koken császárnő (749-58) magával hozott számos buddhista papot az udvarba. Koken 758-ban az unokatestvére, Fujiwara Nakamaro tanácsára lemondott. Amikor a visszavonult császárnő megkedvelt egy Dokyo nevű buddhista hitű gyógyítót, Nakamaro fegyverrel fellázadt 764-ben, de hamar leverték. Koken megvádolta az uralkodó császárt, hogy összeesküdött Nakamaro-val, ki kérésére lemondott. Koken visszavette a trónt immár Sótoku császárként(764-770). A császárnő megbízást adott egymillió ima varázslat - a Hyakumanto dharani – nyomtatására. Számos példaszöveg, amely előfordul az életben. A kis tekercsek 770-ből származnak, az egyik legkorábbi nyomtatott anyagok a világon. Sótoku a kinyomtatott varázslatokkal akarta kiengesztelni a buddhista papságot. Lehet, hogy Dokyo-t akarta megtenni császárnak, de meghalt mielőtt véghezvihette volna. Az intézkedései felháborították a Nara-i társadalmat, aminek a vége a női császárok kirekesztése volt az utódlásból továbbá a buddhista papok politikai hatalom gyakorlásától való eltiltását eredményezte.

Az ilyen machinációk ellenére a buddhizmus az ezt követő Heian korszakban (794-1185) egyre inkább elterjedt. Elsősorban két fő ezoterikus szekta, a Tendai (Mennyei Terasz) és a Shingon (Igaz Szó). A Tendai Kínából származott és alapjául a Lotus Szútra, a Mahájána buddhizmus legfontosabb Szútráinak egyike szolgált. A Shingon Kukai (más néven Kobo Daishi) által alapított őshonos szekta, nagyon közel áll az eredeti indiai, tibeti és kínai buddhista gondolkodáshoz. Kukai nagy hatást gyakorolt azokra a császárokra, akik Kammu császárt (782-806) követték, valamint a japánok generációira, nem csak a szentségével, hanem a költészetével, kalligráfiájával, festészetével, szobrászatával is. Kammu a túlvilági Tendai szekta neves pártfogója volt, amely az ezt követő évszázadokban nagy hatalomra tett szert.Szoros kapcsolat alakult ki a Hiei-hegyi Tendai kolostor és a császári udvar új, a hegy lábánál elhelyezkedő fővárosa között. Ennek eredményeként a Tendai vallás tiszteletnek örvendett mind császári mind a nemzeti körökben.

 
A Fujiwara Hercegség

Amikor Heian-ba (Kyoto) költöztette a fővárost, amely következő 1000 évben ott is maradt, nem csak a császári fennhatóság erősítése érdekében tette ezt, hanem hogy javítsa a kormányzat geopolitikai helyzetét. Kyoto-nak jó folyótorkolata van a tengerre, és el lehet érni szárazföldi útvonalakon a keleti tartományokat.
A korai Heian korszak (794-967) a Nara kultúrát folytatta, a Heian-i főváros Nara-hoz hasonlóan a kínai főváros Chang'an mintájára épült, de nagyobb léptékben. A Taika-Taiho reformok megdőlése ellenére a császári kormány nagyon erős volt a korai Heian időszakban. Valóban, Kammu tartózkodása a drasztikus reformoktól mérsékelte a politikai küzdelmeket, és ő lett az egyik legnagyobb és legerélyesebb japán császár.

Bár Kammu feladta az általános hadkötelezettséget 792-ben, még mindig intézett nagyszabású katonai támadásokat, hogy leigázza a Emishi-t, a félreállított Jomon-ok valószínű utódjait, akik Észak-és Kelet-Japánban éltek. Miután ideiglenesen nyereségre tett szert 794-ben, 797-ben Kammu kinevezte egy új parancsnokot seii taishogun (barbár-elnyomó generális, gyakran nevezik sógun-nak) cím alatt. 801-re a sógun legyőzte a Emishi-t és kiterjesztette a birodalmi tartományokat Honsú keleti végéig. E
zeken a vidékeken a császári befolyás mégis csekélyebb maradt. A kilencedik és a tizedik században sok hatósági feladat a nagy családokra maradt, akik figyelmen kívül hagyták A Kyoto-i kormány által kért kínai stílusú föld és adózási rendszereket. A Heian-i Japán stabilitást ért el, de még ha az öröklés útján a császári család biztosítva is volt, a hatalom ismét egy nemesi család, a Fujiwara kezébe került.

Kammu halálát (806) és két fia egymás közötti harcát követően két új intézményt hoztak létre a Taika -Taiho adminisztratív struktúra tökéletesítése érdekében. Az új Császár Saját Hivatala révén a császár a kérdéses közigazgatási ügyekben közvetlenebben és több önbizalommal rendelkezhetett, mint korábban. Az új Fővárosi Rendőrség lépett a nagyrészt ceremoniális Birodalmi Gárda egységei helyébe. Míg e két intézmény átmenetileg megerősítette a császár helyzetét, mégis hamarosan ezeket és más kínai stílusú struktúrákat megkerülték a fejlődő államban. A kínai befolyásoltság ténylegesen véget ért az utolsó császár által büntetett Kínai misszióval (838). A Tang Kína hanyatlásnak indult, a kínai buddhistákat erősen üldözték, aláásva japán tiszteletét a kínai intézmények felé. Japán befelé kezdett fordulni.

Mivel a hatodik században a Soga vette irányítás alá a trónt, a kilencedik században a Fujiwara beházasodhatott a császári családba, és egyik tagja lett az első vezetője a Császár Saját Hivatalának. Egy másik Fujiwara régens lett, az ő unokája kis-császár, egy másikat pedig kanpaku-nak (egy felnőtt császár régense, kormányzója) neveztek. A kilencedik század vége felé több császár próbálta sikertelenül ellenőrzése alá vonni a Fujiwara klánt. Egy alkalommal azonban, Daigo császár (897-930) uralkodása alatt, a Fujiwara Régensség (kormányzóság) felfüggesztésre került, mivel a császár közvetlenül uralkodott.

Mindazonáltal Daigo nemogy lefokozta volna a Fujiwara-t, de az valójában erősödött uralkodása alatt. Japán központ hatalma tovább csökkent, és a Fujiwara, valamint más nagy családok és a vallási alapítványok egyre nagyobb és nagyobb vagyont és shoen-t szereztek a tizedik század elején.
A korai Heian időszakban a shoen jogszerű státuszt kapott, és a nagy vallási intézmények örök címet kértek, mentességet az adók a kormány ellenőrzése alól a shoen-ükön. A földeken dolgozók számára előnyös volt átállni a shoen-ek tulajdonosaihoz cserébe a termény egy részéért. Az emberek és a földek egyre inkább kívül kerültek a központi szabályozás és az adózás alól, gyakorlatilag minden visszatért a Taika Reformok előtti állapotra.

Daigo halála után a Fujiwara pár évtizeden belül az udvart teljesen az irányítása alá vonta. 1000-re Fujiwara Micsinaga szabadon koronázhatta vagy leléptethette akár magát a császárt is. A hagyományos hivataloknak kevés fennhatósága maradt, a kormányzati ügyeket a Fujiwara család privát adminisztrációjaként kezelték. A Fujiwara az lett, amit a történész George B. Sansom "örökösödési diktátor"-nak nevezett.

Annak ellenére, hogy a császári hatóságot bitorolták, a Fujiwara által elnökölt időszakban a császári udvar és az arisztokrácia köreiben virágzott a kultúra és a művészet. Hatalmas volt az érdeklődés a kecses költészet és népi irodalom felé. A Japán írás régóta a kínai ideogramokon (kanji) alapult, de ezt most kiegészülve a kana-val, ami így kétféle fonetikus japán írásalakot eredményezett: katakana, egy mnemonikus eszköz a kínai ideogramok felhasználásával és a hiragana, a katakana írás egy kurzív formája, ami egyben a művészet egy formája is
. A Hiragana írásbeli kifejezést adott a kimondott szónak, és ezzel a híres népi irodalom növekedését eredményezte, hiszen annak nagy része olyan udvari nők által íródott, akik nem tanulták a kínai írást, mint férfi társaik. Három tizedik század végi és tizenegyedik század eleji nő ismertette véleményét a Heian udvari életről és romantikáról a Kagero Nikki (A pókhálószerű évek)-ben, a "Michitsuna anyja"-ban Makura no soshi-tól, (A Párna Könyve)-ben Sei Sónagon-tól és a Genji monogatari (Genji meséje)-ben - a világ első regényében - Murasaki Shikibu-tól. A kínai formák utánzásának évszázadai után a bennszülött művészet is felvirágzott a Fujiwara alatt. Az udvari életet és történeteket, templomokat és szentélyeket ábrázoló élénk, színes Yamato-e (japán stílusú) festmények igen elterjedtek a közép-és késői Heian időszakban, amely mintákat a japán művészet a mai napig használja.

A kultúra virágzott, vele a decentralizáció. Mivel a korai Heian időszakban a shoen-ek fejlődésének első szakaszában új földterületek használatára nyílt lehetőség és az arisztokraták és vallási intézmények használhatták őket, a második szakaszban a régi klán rendszerhez hasonló "házi kormányzatok" jelentek meg és növekedtek. (Tény, hogy a régi klán rendszer formája jórészt érintetlen maradt a nagy központi kormányzat ideje alatt.) A társadalmi, gazdasági, és politikai változások miatt új intézményekre volt szükség. A Taiho kódex ideje lejárt, az intézményei feladata az ünnepélyes funkciókra redukálódott. A családi közigazgatás lépett az állami intézmények helyébe. Mivel a leghatalmasabb család a Fujiwara volt, ez uralkodott Japánban és ő határozott az állam általános ügyeiben, mint a trónöröklés. A családi és állami ügyek alaposan összekeveredtek, és ez a minta elterjedt a családok, a kolostorok, de még a császári családban is. A földhasználat igazgatása elsődlegesen az arisztokrácia felelőssége lett, nem csak azért, mert a császári család így közvetlenül szabályozhatna vagy mert a központi kormányzat elbukott, hanem az erős családi szolidaritás és az egységes Japán nemzetkép hiánya miatt.
 
A katonai osztály felemelkedése
 
A korai udvarság kereteiben, amikor a katonai sorozás központilag irányított volt,a katonai ügyek kikerültek a tartományi arisztokrácia kezéből. De mivel a rendszer 792 után leromlott, újra a helyi hatalmasok lettek a katonai erő elsődleges forrása. A shoen tulajdonosok számára hozzáférhető volt az emberi munkaerő és ahogy egyre jobb katonai technológiákat (mint az új oktatási módszerek, nagyobb teljesítményű íjak, páncélok, lovak, és kiválóbb kardok) szereztek, továbbá a kilencedik század viszontagságos helyi viszonyai miatt a katonai szolgálat szerves részévé vált shoen-i életnek
. Nem csak a shoen, hanem a polgári és vallási intézmények is alapítottak magán jellegű őrzőegységeket, hogy megvédjék magukat. Fokozatosan, a tartományi felsőbb osztály alakult át egy új katonai elitté a bushi (harcos) vagy szamuráj (szó szerint: valaki, aki szolgál) eszmék alapjára.

A bushi érdekek változatosak voltak, a régi hatalmi struktúrákat keresztbetörve alkottak új szövetségeket a tizedik században. A kölcsönös érdekek, a családi kapcsolatok, és a rokonság hozta létra a katonai csoportokat, amelyek a családi adminisztráció részeivé váltak. idővel nagy regionális katonai családok alakultak ki az udvari arisztokrácia egyes tagjai körül, akik fontos, kiemelkedő tartományi alakokká váltak. Ezek a katonai családok a munkaerő hozzáférhetősége, az udvar által adományozott katonai címek és a császári udvarral való kapcsolataik révén erős tekintélyt kaptak.. A Fujiwara, Taira és Minamoto voltak a legrangosabb katonai osztály által támogatott családok.

az élelmiszer-termelés csökkenése, a lakosság népesedése és a nagy családok az erőforrásokért folytatott versenye a Fujiwarák hatalmának fokozatos csökkenéséhez, katonai ellentétekhez vezetett a tizedik és tizenegyedik században. A
Fujiwara, Taira és Minamoto család tagjai- mindannyian a császári család leszármazottjai - megtámadták egymást, elvették a meghódított területek értékpapírjait, rivális rendszereket hoztak létre, és általánosságban megbolygatták a Felkelő Nap Országának békéjét.

A Fujiwara irányította a trónt egészen Go-Sanjo császár (1068-73) hatalomra jutásáig. Ő volt az első nem Fujiwara anyától született császár a kilencedik század óta. Go-Sanjo eltökélt szándéka volt, hogy visszaállítsa a császári irányítást, ennek módját az erős személyi uralkodásban, reformok bevezetésében látta, ezzel féket vetve a Fujiwara befolyásnak. Megalapított egy irodát, ami összeállította és hitelesítette az ingatlanok nyilvántartását a központi ellenőrzésbe vetett hit erősítése céljából. Sok shoen nem volt megfelelően hitelesítve, és a nagy földbirtokosok, mint a Fujiwara, félt a földjeik elvesztésétől. Go-Sanjo alapította az Incho-t, vagy a Zárkózott Császár Irodáját, amit több egymást követő olyan császár is megtartott, akik visszautasítottak egy színfalak mögüli kormányzatot, vagy insei (Zárkózott Kormány)-t.

A Incho betöltötte a Fujiwara hatalom távozása után keletkezett űrt. Ahelyett, hogy száműzte volna, a Fujiwara többnyire megmaradt a régi civil diktátori és központi miniszteri pozíciójában, csak a döntéshozatalban megkerülték őket. Abban az időben sok Fujiwara-t felváltottak, elsősorban a növekvő Minamoto család tagjaival. Míg a Fujiwara belső vitákba esett és északi és déli frakciókra bomlott szét, az insei rendszer lehetővé tette a császári családnak az apai vérvonal útján újra befolyásolni a trónt. Az 1086-tól 1156-ig tartó időszak az Incho fölényének és a katonai osztály felemelkedésének kora volt az ország egész területén. A polgári hatóság helyett a katonai erő uralta a kormányt.

A tizenkettedik század közepén egy trónutódlási harc lehetőséget adott a Fujiwara-nak egykori hatalmának visszaállítására. Fujiwara Yorinaga1158-ban a visszavonult császár mellé állt egy heves csatában a trónörökös ellen, akit a Taira és a Minamoto támogatott. A végén a Fujiwara elpusztult, a régi kormányzati rendszert átalakították, az insei rendszer tehetetlenné vált és a bushi átvette az irányítást az udvari ügyek felett, fordulópontot jelentve a japán történelemben. Egy éven belül a Taira és a Minamoto összecsaptak és a Taira befolyás húsz éves periódusa vette kezdetét. A Taira-t csábította az udvari élet és figyelmen kívül hagyja a vidéki problémákat. Végül Minamoto Yoritomo (1147-99) emelkedett fel Kamakura-i (a Kanto régióban, modern Tokió-tól délre) főhadiszállásából, hogy legyőzze a Taira-t és velük az általuk ellenőrzött gyermek császárt. Ez volt a Genpei háború (1180-85).
 
Kamakura és Muromachi korszak

A Bakufu és a Hojo Kormányzat
A Kamakura időszak (1185-1333) átmenet a japán "középkori" korszakba, egy közel 700 éves időszakba, amelyben a császár, az udvar, valamint a hagyományos központi kormány is érintetlen marad, de nagyrészt az ünnepélyes funkciókra szorulnak vissza. A civil, katonai és igazságszolgáltatási ügyek ellenőrzéséért a bushi osztály felelt, közülük a legerősebb volt a tényleges nemzeti uralkodó. Hozzáértő tudósok általában a feudalizmus kifejezést használják ennek a korszaknak a leírására a középkori Japánban csakúgy, mint a középkori Európában.
Mindkettőben szárazföldi gazdaságok és korábban központosított államszervezet maradványai vannak, és a fejlett katonai technológiák egy speciális harcos osztály kezében voltak. Az uraknak szüksége volt a lojális hűbéresek szolgálataira, akiket saját hűbéresekkel jutalmaztak. A hűbérbirtokosok katonai hatalommal tartották a rendet és közmunkával műveltették a földet. Ez az időszak Japánban a mindenre kiterjedő katonai hangsúlyban különbözött a régi shoen rendszertől.

Amint Minamoto Yoritomo konszolidálta hatalmát, Kamakura-i családi otthonában létrehozta az új kormányzatot. Bakufu-nak (sátor kormány) nevezte el, de mivel a császártól megkapta a seii taishogun címet, a nyugati irodalom gyakran sógunátusként emlegeti. Yoritomo házi kormányában a Fujiwara-t követte, és igazgatótanácsa, bérlői testülete és vizsgálótestülete volt. A közép-és nyugat japáni Taira ingatlanok elkobzását követően rávette a császári udvart, hogy állítson helytartókat a rendek és a parancsnokokat a tartományok élére. Mint sógun, Yoritomo volt mind a főhelytartó és a főparancsnok. A Kamakura bakufu nem volt kifejezetten nemzeti rendszer, azonban, bár nagy földterületeket ellenőrzött, nagy ellenállásba ütközött a helytartók részéről. A rezsim folyamatos hadviselést folytatott északon a Fujiwara ellen, de soha nem hozta sem az északi, sem a nyugati területeket teljes katonai ellenőrzés alá. A régi udvar Kiotóban lakott, ahonnan felügyelhette a fennhatósága alatt lévő földet, míg az újonnan szervezett katonai családok a Kamakura-hoz vonzódtak.

Az erős kezdet ellenére Yoritomo nem állandósíthatta a vezetést tartósan családjának. A Minamoto családban régóta dúlt a belviszály, bár Yoritomo a legveszélyesebb hatalmára törőket kiiktatta. Mikor 1199-ben hirtelen meghalt, fia Yoriie lett a sógun és a Minamoto névleges vezetője, de Yoriie nem tudta ellenőrizni a többi keleti bushi családot. A tizenharmadik század elején anyai nagyszülei –a Taira család egyik ága, a Hojo tagjai, amely 1180-ban a Minamoto-val szövetségre lépett –létrehoztak a számára egy régensséget. A Hojo uralom alatt a bakufu legyengült és a sógun, gyakran a Fujiwara család egy tagja vagy akár egy császári herceg, csupán egy báb volt.

Mivel a császár védelmezője maga is csak báb volt, a Kiotói és a Kamakura-i klánok között feszültség alakult ki, és 1221-ben kitört a háború - a Jokyu incidens – a Zárkózott Császár és a Hojo régens (kormányzó) között. A Hojo erők könnyedén megnyerték a háborút és a császári udvar a bakufu közvetlen ellenőrzése alá került. A sógun parancsnokai nagyobb polgári hatáskört szereztek és az udvar kénytelen volt Kamakura jóváhagyását kérni valamennyi tevékenységéhez. Bár politikai hatalmától megfosztatott, az udvar megtarthatta kiterjedt birtokait, amelyekkel fenntarthatta bakufunak a rend fenntartáshoz nélkülözhetetlen császári pompát.

A Hojo kormányzóság alatt sok jelentős adminisztratív eredmény született. 1225-ben megalakult az államtanács, amely lehetőséget biztosított más katonai haduraknak a bírósági és jogalkotási hatóságok gyakorlására Kamakura-ból. A Hojo kormányzó elnökölt a tanácsban, amely a kollektív vezetés sikeres formájává vált. Az első japán katonai jogi törvénykönyv - a Joei kódex – 1232-ben született és jól tükrözi az udvariból a militariális társadalomba való teljes átmenetet. Míg a kiotói jogi gyakorlat még mindig az 500 éves konfuciánus elvek alapján működött, a Joei kódex nagyon jogszerű dokumentum, amely hangsúlyozta a helytartók és parancsnokok feladatait, ideértve a vitás földek kérdéseit és létrehozott egy szabályt az öröklésre. Világos és egyértelmű volt, az ellene szabálysértőkre szabandó büntetéseket tartalmazott és hatályban maradtak a következő 635 évben.

Ahogy várható, az irodalom tükrözi a kor rendezetlen mivoltát. A Hojoki (Számla a Házamon) válságos időszakot a múlandóság és az emberi projektek hiúságának buddhista fogalmaival írja le. A Heike monogatari (Heike Meséje) a Taira (más néven a Heike) felemelkedését és bukását meséli el, tele a háborúk és a szamurájok tetteinek történeteivel. A második irodalmi főcsapás a költészeti antológia folytatása volt, a Shin kokinshu wakashu (Az Ősi és Modern Idők Új Gyűjteménye), amelynek húsz kötetét 1201 és 1205 között készítették.

A virágzó buddhizmus

A megbontottság és az erőszak idején pesszimizmus növekedésével az üdvösség keresésének megnőtt avonzereje. Kamakura a buddhizmus népszerűsítésének kora volt. Két új szekta, a jodo (Tiszta Föld) és a Zen (Meditáció), uralta az időszakot. A régi Heian szekták elég ezoterikusak voltak, és inkább az értelmiséget, mint a tömegeket vonzotta. A Hiei-hegyi kolostorok politikailag erőssé váltak, de azokat vonzotta, akik képesek voltak a szekta tanításait szisztematikusan tanulni. Ez a helyzet vezetett a jodo szekta megalapulásához, melynek alapja a feltétel nélküli hit, az odaadás és Amida Buddha-hoz való imádság volt. A Zen elutasított minden időbeli és anyagi hatóságot, az erkölcsi karakter, nem pedig a szellemi teljesítményeket hangsúlyozta, ami a katonai osztályokat vonzotta. Egyre nagyobb számú katonai osztály fordult a Zen mesterek felé, akikre az igazság megtestesüléseként tekintettek.
 
Mongol hadjáratok

 A két Mongol hadjárat visszaverése nagy esemény volt a japán történelemben. Japán Kínával fenntartott kapcsolatai kilencedik század közepe után megszűntek a késői Tang Kína leromlása és a Heian udvar befelé fordulásakor. A későbbi évszázadokban néhány kereskedelmi kapcsolat fennállt Dél-Kínával, de a japán kalózok a nyílt tengeri kereskedelmet veszélyessé tették. Egy olyan időszakban, amikor a bakufu kevés érdeklődést mutatott a külügy felé és figyelmen kívül hagyta a Kínával és Koryo-val (Korea akkori nevén) való kommunikációt, 1268-ban hírek érkeztek egy Pekingben (Beijing) alakuló új Mongol rezsimről. Vezetője, Khubilai Khan, követelte, hogy Japán hódoljon be az új Yuan-dinasztia (1279-1368) előtt és megtorlással fenyegette, ha nem teszi. Japán nem volt hozzászokva effajta fenyegetéshez, így Kyoto a tárgyalások felé emelkedett Japán isteni eredetét hangoztatva, elutasította a mongol igényeket, elküldte a koreai hírnököket, és elkezdte a védelmi előkészületeket. Újabb sikertelen könyörgés után, 1274-ben sor került az első Mongol hadjáratra. Több mint 600 hajó szállított katapultokkal, robbanó rakétákkal, íjakkal és nyilakkal felszerelt kombinált mongol, kínai, koreai erőket, számuk 23.000 katona volt. Küzdelemben ezek a katonák szoros lovas alakzatokba csoportosultak a szamurájok ellen, akik megszokták az egy-egy elleni küzdelmet. A helyi japán erők Hakata-ban, északi Kyushu-n, a kiváló szárazföldi erők ellen védekeztek, de egynapi harc után azokat megtizedelte egy hirtelen támadt forgószél (tájfun). Khubilai rájött, hogy a természet, nem pedig a katonai hozzá nem értés volt erői bukásának okozója, így 1281-ben elindították a második inváziót. Hét hét harcra sor is került Kyushu északnyugati részén mielőtt egy tájfun lesújtott, és újra lerombolta a mongol flottát.

Bár a sinto papok a két mongol vereséget egy "isteni szél"-nek (kamikaze) tulajdonították, Japán különleges égi védelmének jelének vélték, de az invázió nagy hatást tett a bakufu vezetőire. A Japán kínai fenyegetettségéről szóló régi félelmek megerősödtek, és a Koreai-félszigetben egy "Japán szívére mutató nyílvessző"-t láttak bele. A japánok győzelme mégis adott a bushi-knak egyfajta harci fölényességet, ami 1945-ig meg is maradt. A győzelem a bakufu kormányzati forma egy értékének tűnt fel a bushi-k szemében.

A mongol háború megterhelte a gazdaságot, és új adókat kellett kivetni a jövőre vonatkozó védelmi előkészületek érdekében. A betörések elégedetlenséget okoztak azoknak, akik kárpótlást reméltek a mongolok legyőzéséhez nyújtott segítségükért. Nem volt föld vagy egyéb jutalom, amit adni lehetett volna, azonban az elégedetlenség miatt, a túlköltekezéssel és a növekvő védelmi költségekkel együtt ez a Kamakura bakufu hanyatlásához vezetett. Ezen túlmenően, az örökösödés megosztotta a családok tulajdonát, és a földtulajdonosoknak egyre többször kellett pénzkölcsönzőkhöz fordulni támogatásért. A roninok kószáló tömege tovább fenyegette a bakufu stabilitását.

Polgárháború

A Hojo az ezt követő káoszra azzal reagált, hogy megpróbált több hatalmat helyezni a különböző nagy családi klánokra. A kiotói udvar további gyengítése érdekében a bakufu úgy döntött, hogy két versengő császári vonalnak - az úgynevezett Dél Udvara, illetve junior (fiatal) vonal és az Észak Udvara vagy senior (idős) vonal – engedi a trón váltását. A módszer több öröklésen is bevált, amíg Dél Udvar egy tagja nek került a trónra, mint Go-Daigo (r. 1318-39) császár. Go-Daigo meg akarta dönteni a bakufu-t, és nyíltan szembeszállt Kamakura-val, hiszen saját fiát nevezte meg örököseként. 1331-ban a bakufu száműzte Go-Daigo-t, de hűséges erői fellázadtak. Ezeket támogatta Asikaga Takauji (1305-58), a parancsnok, aki Kamakura ellen fordult amikor az a Go-Daigo lázadás leverésére küldte. Ugyanakkor egy másik keleti parancsnok is fellázadt a bakufu ellen, amely ezután gyorsan felbomlott és a Hojo elbukott.

A győzelem mámorában Go-Daigo igyekezett helyreállítani X. századi konfuciánus gyakorlat szerinti császári fennhatóságot. Ez a reformidőszak, az úgynevezett Kemmu visszaállítás (1333-36) volt, amelynek célja a császár helyzetének megerősítése és az udvari nemesség bushi feletti elsőbbségének visszaállítása volt. A valóság azonban az volt, hogy a Kamakura ellen fellázadt erők célja a Hojo legyőzése és nem a császár támogatása volt. Asikaga Takauji végül az Északi Udvar mellé állt apolgárháborúban, a Go-Daigo által képviselt Déli Udvar ellen. A hosszú háború az udvarok között 1336-től 1392-ig tartott. A konfliktus elején Go-Daigo Kiotóból indult, az Északi Udvar vezetője Asikaga lett, aki egyben az új sógun is volt.
 
Asikaga Bakufu
 
Az Asikaga irányítás (1336-1573) ezt követő időszakát Muromachi-nak nevezték a kyotoi kerületről, ahol a székhely volt 1378 után. Ami megkülönböztette az Asikaga bakufu-t a Kamakura-tól az az volt, hogy míg a Kamakura a kiotói udvarral egyensúlyban létezett, addig az Asikaga átvette a császári kormányzat maradványait. Mindazonáltal az Asikaga bakufu nem volt olyan erős, mint a Kamakura volt, és nagyon nyugtalanította a polgárháború. Egészen Asikaga Yoshimitsu (a harmadik sógun, 1368-94, és kancellár 1394-1408) vezetőségéig, ami a rend meghozatalának látszatát keltette.
 
Yoshimitsu lehetővé tette a parancsnokoknak, aki a Kamakura időszakban korlátozott hatáskörrel rendelkeztek, hogy erős regionális uralkodókká, később "daimyo-vá (Dai, azaz nagy, és myoden, elnevezett földek) váltak. Idővel hatalmi egyensúly alakult ki a sógun és a daimyo-k között, a három legjelentősebb család daimyo-ja egymást felváltva voltak a sógun kiotói helyettesei. Yoshimitsu végül sikeresen egyesítette az északi és a déli udvarokat 1392-ben, de annak ellenére, hogy nagyobb egyensúlyt ígért a császári vonalak között, ezután mindig az Északi Udvar birtokolta a trónt. A sógunok vonala Yoshimitsu után fokozatosan gyengült, és egyre inkább vesztett hatalmából a daimyo-k és más regionális hatalmasok javára. A sógun a császári utódlásra irányuló döntései értelmetlenné váltak, és a daimyo-k saját jelöltjeiket támogatták. Idővelaz Asikaga család belső problémákba ütközött, ami végül az Onin háborúba (1467-77) torkollott, amely romokban hagyta ott Kyoto-t és a bakufu nemzeti fennhatóságának végét jelentette. A hatalmi vákuum egy évszázados anarchiát indított útjára.
 
Gazdasági és kulturális fejlődés
 
A Ming-dinasztiával (1368-1644) Kína megújult a Muromachi időszakban, miután a Kína igyekezett megszüntetni a japán kalózok, vagy Wako-k tevékenységét, akik uralták a tengereket és a kínai part menti területeket fosztogatták. A kínai kapcsolatok javítása és Japán a Wako fenyegetéstől való megtisztítása érdekében Yoshimitsu elfogadott egy kapcsolatot Kínával, amely fél évszázadig kitartott. Japán fát, ként, rézércet, kardokat, és összecsukható legyezőket cserélt kínai selyemre, porcelánra, könyvekre, és érmékre, amiben a kínaiak tiszteletdíjat sejtettek, de a japánok jövedelmező kereskedelemnek vélték.
 
Asikaga bakufu ideje alatt egy új nemzeti kultúra, az úgynevezett Muromachi kultúra alakult ki a bakufu központjául szolgáló Kiotóból a társadalom minden szintjéig. A Zen buddhizmus nagy szerepet játszott nemcsak a vallási, hanem a művészi hatások, különösen a kínai Song (960-1279), Yuan és Ming dinasztiából származó festmények terjesztésében. A császári udvar és a bakufu közelsége keveredést eredményezett a császári család tagjai, udvaroncok, daimyo-k, szamurájok, és a zen papok között. Mindenféle művészet - építészet, irodalom, No dráma, vígjáték, a költészet, a tea ceremónia, sziklakert-építés, virágrendezés - virágzott a Muromachi időszak alatt.
 
Megújult az érdeklődés a sintó iránt, amely csendesen megfért a buddhizmus mellett az évszázadok során az utóbbi túlsúlyában. Valójában a sintó, amely nélkülözte a saját írásokat és kevés imája volt, a Nara időszakban kezdődő szinkretikus gyakorlat hatására, széleskörően adoptálta a Shingon buddhista szertartásokat. A nyolcadik és a tizennegyedik század között szinte teljesen beszippantotta a buddhizmus és Ryobu Shinto (Kettős Shinto) néven vált ismertté. A tizenharmadik század végén bekövetkező Mongol támadások után azonban feltámadt egy nemzeti tudat, ami kamikaze képében legyőzte az ellenséget. Kevesebb, mint ötven évvel később (1339-43) Kitabatake Chikafusa (1293-1354) a Bíróság Udvar főparancsnoka megírta a Jinno sh t ki-t (Az Istentől Származó Uralkodó Krónikája). Ez a krónika hangsúlyozta a császári vérvonal Amaterasu-tól eredő isteni örökségét a mindenkori császárnak átörökítésének fontosságát, a feltételt, ami Japánnak különleges nemzeti alkotmányt (kokutai) adott. A császár mint istenség fogalom megerősítésén túl a Jinno sh t ki Shinto történelemszemléletet adott, amely kiemelte az összes Japán isteni természetét és az ország Kína, India és a többi ország feletti szellemi fölényét. Ennek eredményeként fokozatosan változás történt a kettős buddhista-sinto vallási gyakorlat egyensúlyában. A tizennegyedik és tizenhetedik század között a Shinto az elsődleges hit-rendszerré vált és kidolgozta saját filozófiáját és szentírását (konfuciánus és buddhista kánonok alapján), és egy erős nacionalista erő lett.
 
Tartományi háborúk és külföldi kapcsolatok

A Onin háború birtokok eltűnését és súlyos politikai megosztottságot eredményezett: a bushi vezérek között véres harcok alakultak ki a földek és a hatalom birtoklásáért, mely a tizenhatodik század közepéig tartott. A parasztok fellázadtak a földesuraik, a szamurájok parancsnokaik ellen, mivel a központi szabályozás gyakorlatilag megszűnt.
A császári ház elszegényedett, és a bakufu a Kiotói vezérek kezébe került. Onin háború utáni földterületek kisebbek és könnyebben ellenőrizhetők voltak. Sok új kis daimyo keletkezett azokból a szamurájokból akik megdöntötték a nagy hadurakat. Javult a határmenti védelem, és az újonnan alapított területek védelmére jól erődített várak és városok létesültek, aminek következtében földfelmérések készültek, utak épültek, és bányákat nyitottak meg. Az új háztörvényekben a gyakorlati eszközök alkalmazása volt, a feladatok és viselkedési szabályok hangsúlyozásával. Hangsúlyt kapott a háború sikerrevitele, ingatlangazdálkodás és a finanszírozás. A fenyegető szövetségek kialakulása ellen szigorú házasságkötési szabályokkal védekeztek. A nemesi társadalom túlnyomórészt katonai jellegűvé vált. A társadalom többi része a hűbéri rendszerben irányíttatott. A shoen-t eltörölték, az udvari nemességet és a távollevő földesurakat kisemmizték. Az új daimyo közvetlenül irányította a földjét, miközben a parasztságot a védelemért cserébe állandó jobbágyságban tartotta (röghözkötés).

Az időszak legtöbb háborúja rövid és lokalizált volt, bár egész Japánban előfordultak. 1500-ra az egész országot feldúlták a polgárháborúk. Ahelyett, hogy megzavarták volna a helyi gazdaságot, a gyakori hadmozgások ösztönözték a közlekedési és a kommunikációs fejlődést, ami kiegészítő bevételeket, vámot és úthasználati díjakat eredményezett. Ezen díjak elkerülése érdekében a kereskedelem a központi régió és a beltenger felé tolódott, amit egy daimyo sem volt képes uralma alá venni. A gazdasági fejlődés és a kereskedelemi eredmények védelmének vágya a kereskedelmi és kézműves céhek kialakulását eredményezte.

A
Muromachi időszak végén érkeztek az első európaiak. A portugálok Dél-Kyushu-n 1543-ban szálltak partra, és két éven belül a kikötő rendszeres vendégeivé lettek. A spanyolok 1587-ben, majd a hollandok 1609-ben érkeztek meg. A japánok mélységében kezdték tanulmányozni az európai civilizációt, hiszen abban a gazdaság új módjai mutatkoztak meg, súlyos politikai kihívásokkal egyetemen. Európai lőfegyvereket, szövetet, üveget, órákat, dohányt és más nyugati újdonságokat cseréltek japán aranyra és ezüstre. A kereskedelem révén jelentősen nőtt a jólét, és a kisebb, különösen a Kyushu-i, daimyo-k hatalma látványosan megnőtt. A tartományi háborúkat még halálosabbá tették a lőfegyverek, puskák és ágyúk, és a gyalogság szélesebb körű alkalmazásának bevezetése.

Kereszténység hatással volt a japánokra, főként a jezsuiták erőfeszítései áltak, akiket eleinte Saint Francis Xavier (1506-52) vezetett, aki 1549-ben érkezett Kagoshima-ba Dél Kyushu-n. Mind daimyo-k, jobb kereskedelmi lehetőségeket kereső kereskedők és a parasztok közül is sokan áttértek. 1560-ra Kiotó vált a missziós tevékenység másik központjává Japánban. 1568-ban Nagaszaki-t, az északnyugati Kyushu kikötőjét, egy keresztény daimyo alapította meg és 1579-ben jezsuita igazgatásnak adta át. 1582-re több mint 150.000-en (a népesség két százaléka) tértek át és 200 templom épült. De a bakufu toleranciája az idegen befolyás felé az ország egységessé válása és az időszak nyitottságának visszavonulásával csökkent. A kereszténységet 1587-ben visszaszorítani 1597-től pedig üldözni kezdték. Bár a külkereskedelem még mindig működött, szigorúan szabályozták, és 1640-ben a kereszténység kirekesztése és teljes elnyomása lett a nemzeti politika.
 
Újraegyesítés
 
1560 és 1600 között az erős katonai vezetők felléptek a háborúzó daimyo-k ellen, hogy egyesítsék Japánt. Az időszakot három nagy vezér uralta: Oda Nobunaga (1534-82), Toyotomi Hideyoshi (1536-98) és Tokugawa Ieasu (1542-1616), akik mind hatalmas haderővel bíró hadurakként emelkedtek ki. Hatalmuk növekedésével mind a Kyoto-i udvart akarták magukénak tudni. 1568-ban Nobunaga, aki 1560-ban meghiúsította egy másik hadúr Kyoto elleni támadását, bevonult a fővárosba, elnyerte a császár támogatását és felállította saját jelöltjét a sógun címért folytatott küzdelembe. Katonai ereje által támogatva Nobunaga képes volt irányítani a bakufu-t.
 
Kezdetben Kyoto-ban Nobunaga ellen ellenállást mutattak a buddhista papok, rivális daimyo-k és ellenséges kereskedők. Ellenségekkel körülvéve Nobunaga 1571-ben először a harcos Tendai buddhisták világi hatalmára súlytott le, elpusztítva a Hiei hegyi kolostorközpontjukat és megölve több ezer szerzetest. 1573-ra legyőzte a helyi daimyo-kat, elűzte az utolsó Ashikaga sógun-t és átvezette az országot a történészek által Azuchi-Momoyama-nak (1573-1600) nevezett időszakba, amely nevét Nobunaga és Hideyoshi kastélyairól kapta. Folytatva az egyesítés felé haladó utat Nobunaga felépítette Azuchi kőfallal körülvett hét emelet magas várát a Biwa-tó partján. A kastély ellenállt a lőfegyvereknek és az újraegyesítés korának szimbólumává vált. Nobuna

A bejegyzés trackback címe:

http://uristen.blog.hu/api/trackback/id/tr91911802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

betax 2010.04.12. 16:18:45

No csuda, ez nagyon részletes, szép munka. Ezt mind a szakdogába? :D

Shrek89 2010.04.12. 16:40:43

Hát ha nem is mind a 60 oldalas változatba, de mindenképpen készülni fog egy "vágatlan rendezői változat":)

Akvyr 2010.04.12. 17:13:02

Jó lett :)
Amikor történelmi hátteret akartál írni, én azt hittem sokkal felületesebb lesz, japánkodtak, császárodtak, háborúztak, szamuráj, világháború, amerikai tömeghiszti, pont.
Mondjuk ez most kúrva sok lett, be kell osztanom :D

Levi Teal'C 2010.04.22. 12:31:55

Végy négy nagy és végessok kis szigetet. Tegyél rá pár millió nomádot. Ezután a nomádokat fűszerezd bőven kínai kultúrával. Gyúrd össze erősen, és formálj belőlük négy kasztot. Az egyiket ízlés szerint díszítsd kardokkal, páncéllal. A császár nevű csúcsdíszt helyezd el a központi szigeten. Hagyd kelni másfélezer évig. Anime és regények formájában szokás tálalni.