Paprikás tonhal tepsiben

 2010.03.31. 15:49

Hali. Gondolom nem megyünk mindennap tonhalat vásárolni, szal ha egyszer veszünk többet, lehet többféle kaját csinálni belőle.

Paprikás tonhal: Tonhalfilé, bacon-szalonna, egy citrom, 2 kanál liszt, egy kanál pirospaprika.

A citromot megmossuk, majd félbevágjuk. Az egyik felet vékony karikákra szeleteljük, a másik felének héját lereszeljük, illetve a levét kicsavarjuk. A lisztet összekeverjük a pirospaprikával. A baconszalonnát kis darabokra vágjuk. A halat féltenyérnyi darabokra szétszedjük vagy felszeleteljük. Egy kis tepsit az olajjal kikenünk, és a morzsával beszórjuk. A halszeleteket citromlével meglocsoljuk, és 10 percig hagyjuk állni, majd megsózzuk. Ezután nedvesen beleforgatjuk a paprikás lisztbe, és szorosan egymás mellett elhelyezzük a tepsiben. Betakarjuk a szalonnaszeletekkel, és előmelegített forró sütőbe toljuk. A lángot közepesre mérsékeljük, és kb. 20 percig sütjük. Vigyázat, a hal nagyon gyorsan megsül, ezért ne hagyjuk magára! Tálaláskor minden halszeletre egy citromkarikát tehetünk. Köret tetszés szerint.

Bon apetit!

A bejegyzés trackback címe:

https://uristen.blog.hu/api/trackback/id/tr361884257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Akvyr 2010.03.31. 23:27:03

Halat hogy érdemes grillezni? Még nyáron próbáltam, és katasztrófa volt, ha kívül szét ég, akkor belül még mindig nyúlós nyers. Mit baszott el a halandó?
Szabadtéri, fafűtésű, fémtepsis megoldás, elég proli, de egyébként működik minden más grillezni valóra.

Shrek89 2010.04.01. 15:05:16

Először is: Halat halgrillező rácson sütünk, ez egy nagyobb fogószerű dolog, amivel együtt lehet fordítani a halat.

Irdalás: A Halat sűrűn be kell vagdosni ferde vonalakban mélyen. Ezzel elvágjuk a szálkákat és megnöveljük a fajlagos felületet.

Parázs: Parázson sokkal egyenletesebben megy, mint tűzön.
Türelemmel, és nem sürgetve. Jövő hétre a Bulzagával beszéltünk egy normafás pikniket, de belevehetjük a halgrillezést is, ha akarod:)
süti beállítások módosítása